Azt akarom, hogy tudd ; ha az égiek akarják, akkor sem
választhatnak el tőled.
Sose hidd el, hogy nem érdemled meg, amit akarsz.
Belőlem egy van ez itt original...Néz már magadban veled ki mit
csinál.Ja tudom neked IDŐ kell még rá jössz. De gondolkodj baby mielőtt
rám köpsz!!!
Remélem emlékké válok majd
idővel és a múltad leszek, ha akarod, ha eszedbe jutok majd, ha eszedbe jut a
mosolyom, néhány kedves szavam, az érintésem... Ez leszek én: egy megfakult
emlékkép, mely rád nevet. Múlt leszek, mert a jövőd nem lehettem...
Reggel a hideg, párás ködben álltam egy kopasz fa alatt, és
merengtem a csendben... Gondolataim együtt gomolyogtak leheletemmel, könnyeim
összefolytak néhány magányos esőcseppel... Annyira vágytam ott utánad... Úgy
éreztem, megöl ez a mérhetetlen bánat... Sose gondoltam, hogy ez ennyire
fájhat.
Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és
nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, ami
elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha
eljött az idő. És az ember egyedül marad...
Ülök és nézegetek rólad egy képet, s közben felidézek egy régi
emléket. Könnyeim mögül látom az arcodat, szívem fáj, tisztán hallom a
hangodat...
Már nem születik mese abból, ha látlak, csak néma nevetés, hogy
miért volt nekem sok, ami vagy - most meg kevés...
A kapcsolatok olyanok, mint az üvegek: néha jobb, ha összetörve
hagyjuk ahelyett, hogy újra megsebeznénk magunkat, miközben próbáljuk újra
összerakni.
Egyedül állt. Ott, a magánnyal. Nem nézett rám. A fejét
lehajtotta, majd elment, visszanézett, mosolygott, és kisétált. Kisétált
mindenből, ami vele kapcsolatos... De ezzel együtt az életemből is.
Te voltál a mester, ki tanított szeretni,
légy újra mester, s taníts meg feledni.
légy újra mester, s taníts meg feledni.
A gyomrod görcsben áll s napokig nem aszol, rájössz:
a legkeményebben mindig a leggyengébb harcol.
Rádöbbensz, van szabadulás és kárhozat:
aki mosolyog a képen, mindig az az áldozat...
a legkeményebben mindig a leggyengébb harcol.
Rádöbbensz, van szabadulás és kárhozat:
aki mosolyog a képen, mindig az az áldozat...
Megadtam az esélyt ezerszer, hidd el, de aztán rájöttem, nincs
kivétel, mától már mindegyik ugyan olyan. A szívemet messzire eldobtam, hogy ne
találja meg senki sem... Szerelem? Ezt a szót nem ismerem...
Sajnálom, Kicsim, bocsáss meg,
kérlek...
Ott leszek az esküvődön gyászban, feketében, meghúzódva a
templom egyik szegletében. Ott állok majd szomorúan, bús halovány arccal, ott
hallgatom, mikor a pap összead majd azzal. Ott zokogok fájó szívvel, leborulva
térdre. Ott lesz a te esküvődön szívem temetése.
Ha az ember odaadja valakinek a szívét, és az a valaki meghal,
akkor magával viszi a szívünket. Az ember meg itt marad, lyukkal a mellkasában,
és ezt a lyukat nem tudja semmivel sem kitölteni.
Az a baj, hogy valaki felnőtt létére is gyerek marad és azt
hiszi, hogy ez az egész szerelem csak egy játék. Felfújja a lufit és végül
elengedi, és úgy gondolja, van másik, amit fel tud fújni, hisz csak egy lufi.
Mit számít, ha elrepül...
Hiába mondják, hogy ne a szívedre
hallgass, hanem az eszedre, mert ha egy csepp eszed van, akkor a szívedre
hallgatsz.
Remélem gyszer nekem is lesz valakim.
Mint Obi van Kenobinak, Anakin.
Mint Obi van Kenobinak, Anakin.
...