~Idézetek: You&Me

Azt akarom, hogy tudd ; ha az égiek akarják, akkor sem választhatnak el tőled.

Sose hidd el, hogy nem érdemled meg, amit akarsz.

Az élet zene nélkül olyan, mint a szív dobogás nélkül...

Ha fáj képzeld mindig mások helyébe magad,
mert bizony másoknak is fáj!

Tudod ki az igazán fontos számodra?
Aki egy nap alatt 3× eszedbe jut és minden gondolat iránta tovább tart 1 percnél ...

Ha meghalnék, mit tenne a világ?
Ha elmúlnék, mint egy letépett virág?
Hiányoznék én bárkinek is egyszer?
Mondaná valaki ? "Pedig én szerettem"!...

A táncban nincsenek szabályok. Ha igazán érzed a zenét, nem csinálhatod rosszul.

Egy csók mindig erényes; egy szó, mely a csókról beszél, mindig szemérmetlen.

A magányra nem az ellenségei ítélik az embert, hanem a barátai.

Úgy gondolom, félek boldoggá válni, mert akárhányszor túl boldoggá váltam eddig, valami rossz mindig történt..

Belőlem egy van ez itt original...Néz már magadban veled ki mit csinál.Ja tudom neked IDŐ kell még rá jössz. De gondolkodj baby mielőtt rám köpsz!!!

Néha a nők képesek elhitetni magukkal , hogy állati rondák.

Remélem emlékké válok majd idővel és a múltad leszek, ha akarod, ha eszedbe jutok majd, ha eszedbe jut a mosolyom, néhány kedves szavam, az érintésem... Ez leszek én: egy megfakult emlékkép, mely rád nevet. Múlt leszek, mert a jövőd nem lehettem...

Reggel a hideg, párás ködben álltam egy kopasz fa alatt, és merengtem a csendben... Gondolataim együtt gomolyogtak leheletemmel, könnyeim összefolytak néhány magányos esőcseppel... Annyira vágytam ott utánad... Úgy éreztem, megöl ez a mérhetetlen bánat... Sose gondoltam, hogy ez ennyire fájhat.

Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, ami elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. És az ember egyedül marad...

Ülök és nézegetek rólad egy képet, s közben felidézek egy régi emléket. Könnyeim mögül látom az arcodat, szívem fáj, tisztán hallom a hangodat...

Már nem születik mese abból, ha látlak, csak néma nevetés, hogy miért volt nekem sok, ami vagy - most meg kevés...

A kapcsolatok olyanok, mint az üvegek: néha jobb, ha összetörve hagyjuk ahelyett, hogy újra megsebeznénk magunkat, miközben próbáljuk újra összerakni.

Egyedül állt. Ott, a magánnyal. Nem nézett rám. A fejét lehajtotta, majd elment, visszanézett, mosolygott, és kisétált. Kisétált mindenből, ami vele kapcsolatos... De ezzel együtt az életemből is.

Te voltál a mester, ki tanított szeretni,
légy újra mester, s taníts meg feledni.

A gyomrod görcsben áll s napokig nem aszol, rájössz:
a legkeményebben mindig a leggyengébb harcol.
Rádöbbensz, van szabadulás és kárhozat:
aki mosolyog a képen, mindig az az áldozat...

Vannak dacos ajkak, mik soha nem beszélnek, de reggel a könnyes párnák mindent elmesélnek...

Megadtam az esélyt ezerszer, hidd el, de aztán rájöttem, nincs kivétel, mától már mindegyik ugyan olyan. A szívemet messzire eldobtam, hogy ne találja meg senki sem... Szerelem? Ezt a szót nem ismerem...

Ülök a sarokban, érzem, hogy vérzek,

Sajnálom, Kicsim, bocsáss meg, kérlek...

Ott leszek az esküvődön gyászban, feketében, meghúzódva a templom egyik szegletében. Ott állok majd szomorúan, bús halovány arccal, ott hallgatom, mikor a pap összead majd azzal. Ott zokogok fájó szívvel, leborulva térdre. Ott lesz a te esküvődön szívem temetése.

Ha az ember odaadja valakinek a szívét, és az a valaki meghal, akkor magával viszi a szívünket. Az ember meg itt marad, lyukkal a mellkasában, és ezt a lyukat nem tudja semmivel sem kitölteni.

Az a baj, hogy valaki felnőtt létére is gyerek marad és azt hiszi, hogy ez az egész szerelem csak egy játék. Felfújja a lufit és végül elengedi, és úgy gondolja, van másik, amit fel tud fújni, hisz csak egy lufi. Mit számít, ha elrepül...